Károlyi Mihály utca átnevezése az V. kerületbenTörténelmi tény, hogy a Károlyiak évszázadok óta befolyással bírtak a magyar politikára, kultúrára. Az egyik legrégebbi nemesi család az ország fejlődése szempontjából számos kiválóságot is adott a Hazának. A névváltoztatásra érett utcában található a Károlyi-palota, mely fővárosunk klasszicista építészetének jelentős alkotása. Mindezek indokolják az utca nevét a családi névre kiterjeszteni és nem lekorlátozni a jelenlegi névadóra, kinek bűne, amit az ország, a nemzet ellen elkövetett, megbocsáthatatlan.
Károlyi Mihály és kormánya ugyanis az I. világháború végén, amikor a történelmi Nagy-Magyarország területe még mentes volt az ellenséges katonáktól, a magyar hadsereget a békediktátum Hazánkra kényszerítése előtt leszereltette, majd a védelem nélkül maradt országban következett be a trianoni tragédia. Minden csepp magyar vér, mely a történelem folyamán hullott a Kárpát-Hazáért, kárba veszni látszott Károlyiék nemzet-, és ország pusztító politikájának következtében. Súlyos árat kellett fizetnünk! Károlyiék tevékenysége kimeríti a hazaárulás fogalmát, egy egészséges nemzet pedig nem állít emléket a nemzetvesztő politika megtestesítőjének, pozitív példaként beállítva utódainak!
Károlyi Mihály tehát méltatlan arra, hogy az országban névtáblával, szoborral emlékét fenntartsuk, a jövő generáció megtévesztésére.
Hadházy József Önkormányzati képviselő Budapest, V. kerület |
Helyi videó
Központi videók
ESEMÉNYNAPTÁR



























